Néhány gondolat a megállapodás margójára

Ambivalens érzéseim vannak a megállapodást illetően. Egyrészt örülök annak, hogy sikerült tető alá hozni, másrészt kicsit csalódott vagyok. Csalódott, mert azt gondoltam ez lehet az a pont, amikor az indirekt kollégák is felismerik az összefogás szükségességét és csatlakoznak a szakszervezethez. Tisztelet annak a néhány munkatársunknak, aki a kivétel által erősíti a szabályt, sajnos nem látszik fejlődés a létszámban. Eddig arra hivatkozott mindenki, hogy azért nem lép be, mert megkülönböztetjük a fizikai és az indirekt állományt. Most először addig nem írtuk alá a megegyezést, míg nem sikerült azonos mértékű emelést elérni. Nem árulok el titkot azzal, hogy nem került volna sor a kollektív munkaügyi vitára, ha nem ragaszkodunk hozzá! Mindezek után a fizikai állomány szervezettsége erősödött, az indirekt kollégák pedig köszönik szépen, megfelelőnek tartják a béremelést. Csak az arányok érzékeltetése kedvéért, a fizikai állomány szervezettsége kb. 60 %, az indirekt kollégák tagsági aránya kb. 9 (!) %. Őszinte leszek, ezt nem tartom elfogadhatónak és bántja az igazságérzetemet. Elfogadom természetesen azt is, hogy én látom rosszul a dolgokat és nincs ezzel semmi baj, de akkor sem érzem méltányosnak! Azt hiszem, joggal merült fel a kérdés, mi lehet az oka a szellemi foglalkozású kollégák inaktivitásának? Féltik a karrierjüket? Ez nem lehet, hiszen van rá mód, hogy anonim módon kezeljük a tag adatait. Sok a tagdíj? Az egyetlen szakszervezet vagyunk, ahol maximalizálva van a tagdíj mértéke és nem a bruttó bér alapján kell megfizetni. Valami más tartja vissza Őket a belépéstől? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy ez így nincs rendben! Szerintem még a nyár elején vissza fogunk térni erre a kérdésre és ha szükséges, levonjuk a megfelelő konzekvenciákat. Mindezek ellenére bízom benne, hogy akik elégedettek a megállapodással, hamarosan a sorainkban köszönthetjük!

Szerző: Kósa János